Büszkén hirdetjük, hogy szeptember 10-én, rendezvényházunk történetében először adunk otthont bálnak.
A bálon való részvétel előzetes jegyvásárláshoz kötött, ami tartalmazza a vacsorát is. Jegyeiteket az arató táncosoknál, Balogh Fruzsinánál, Dobrovitz Ramónánál és Filep Attilánál tudjátok megvásárolni.
A bál 20 órától veszi kezdetét, de arra buzdítunk mindenkit, hogy vegyen részt a délutáni hagyományőrző programokon is. A programok 17:00-kor kezdődnek a Tájház udvarán, ahol megnézhetitek az idei arató táncot, megkóstolhatjátok az új kenyeret és egyéb finomságokat is. A délutáni programok után a Brunner Zenekar kíséretével kezdetét veszi a felvonulás, gyalog, felszerelkezve (korhű eszközökkel, a maradék süteménnyel és itallal, illetve a tombola főnyereményének szánt szentelt kenyérrel). A felvonulás végállomása rendezvényházunk, ahova már csak az előre megváltott jegyekkel tudtok belépni, és részt venni a hajnalig tartó mulatságon, melyen a Brunner Zenekar húzza a talpalávalót.